I.Rozika az előző kiskutyánk volt. 2005. szeptember 4-én vettük a gyulai piacon, ahol ketten voltak testvérkéjével. Őt választottuk, mert pajkosabbnak tűnt. Vittük magunkkal Békéscsabára, ahova vásárolni mentünk, valaki mindig kintmaradt vele a kocsiban. Utána hazavittük, megfürdettük és levágtuk a pici körmöcskéit. A pici kutyus nagyon hozzánk nőtt. Bárhova mentünk, jött utánunk, az ételért pedig ugatott, szinte könyörgött. Nagyon, nagyon szerettük! Pontosan 1 hét múlva tesómnak volt a névnapja. Aznap este bulija volt. Mamámtól siettünk haza, hogy időben otthon legyünk, hogy tudjunk készülődni. Ahogy beültem a kocsiba, Rozit az ölembe vettem. A kutyus mászott fel a mellkasomra, szinte átölelte a nyakamat és sírt,de nem tudtuk, hogy miért. És megtörtént a baj. Az egyik éles kanyarban teljes gázzal nekimentünk a legnagyobb fának. Én előre csapódtam a műszerfalnak, de a kiskutyus felfogta az ütést. A fejem vérben úszott. Én ránéztem tesómra félájúltan, hogy most mi van? Ő csak annyit mondott, nekimentünk egy fának! Csak annyit mondtam, hogy jólvan... Tesóm kimászott az összeroncsolódott ajton az ablakon keresztül. Segítségért kiabált, de senki se segített, csak nézték, ahogy mi ott szenvedünk össze-vissza törve! Niki még feltudta hívni anyáékat, hogy gyorsan jöjjenek, mert nagy baj van! Aztán megjelent egy srác, az az állatorvos, aki aznap délelőtt adott injekciót Rozinak. Ő hívta fel a mentőt, és amíg kiértek ő vigyázott rám. Én tudtam még mindenkinek beszélni, de nem emlékszem rá, hogy mit mondtam... Csak arra, hogy beraknak a mentőbe. Azt hittem, hogy ez valami hülye álom! A fejem nagyon hasogatott, éppen a mentős ragaszgatta. Megláttam az ajtónál anyát, és azonnal azt kérdeztem, hogy Rozi hol van, hol van? Mondta anya, hogy meghalt... Én akkor még nem tudtam felfogni a dolgokat, csak a mentőben végig azt mondogattam, hogy Rozikám, Rozikám. Aztán bevittek a kórházba, ahol azonnal nekiláttak az arcomat és a térdemet összevarrni. Másfél óra volt a pokol. Közben mindenkit Rozi felől kérdeztem, de már mondta az orvos, hogy ne válaszoljanak. Aztán bevittek a gyerekkórházba, ahol 3 napot töltöttem, és mind a 3 napig, sőt még otthon is Rozit sírattam. Nagyon rossz volt látni a kimeredt tetemét!

 Rozi! Te örökre itt élsz a szívünkben! Ez a kiskutya, aki most nálunk van, nem tudja betölteni az életünkben azt a szerepet, amit te! De őt is ugyan úgy szeretjük, mint téged! Nagyon hiányzol picikám! :-(